++SPONSOR++

A Black Knight Satellite - egy 13 ezer éve a Föld körül keringő műhold

A Black Knight Satellite (magyarul Fekete Lovag Műhold), az UFO-s adatbázisok szerint egy 13.000 éve Föld körüli pályára állított műhold, ami folyamatosan figyeli az emberi tevékenységet. Nézzük meg mit tudunk a Black Knight Satelliteről! Mik a megdöbbentő tények?

Ki ez a Sötét Lovag?
Első ami leszögezendő, hogy létezik. Több direkt és indirekt bizonyíték van, illetve többször adott életjelet magáról.
Elősnek 1928-ban találkoztak vele. A wikipedia, így ír róla:
1928-ban a Dél-kínai-tengeren harminc másodpercenként kisugároztak három rádiójelet. Eindhovenben (Hollandia) Van der Pol vette a visszavert hullámokat. Ám azok egytől harminc másodpercig tartó késést szenvedtek. Ez utóbbi érték azt jelenti, mintha a kisugárzott rádiójel nagyjából 9 millió km-t tett volna meg (ez nagyjából 12-szeres Föld–Hold távolságnak felel meg). A rádiózás az 1920-as években kezdődött, (földi) űrhajózás akkoriban még nem létezett, tehát nem volt semmilyen űreszköz, amiről visszaverődhettek volna a jelek, vagy ami vette volna és visszasugározta volna a jeleket. Logikus magyarázat volt, hogy a kisugárzott jeleket valamilyen mesterséges eszköz felfogta és késleltetve visszasugározta.


A műholdas magyarázat először 1954-ben jelent meg a St. Louis Post Dispatch és a San Francisco Examiner észak-amerikai újságokban, Donald Keyhoe UFO-kutató írásai alapján. Az írásokban az amerikai légierőre hivatkoznak, ami állítólag két műholdat fedezett fel a Föld körül (akkoriban még nem volt ember alkotta műhold a Föld körül).
A magyarázat eléggé kézenfekvő, hiszen a Föld első műholdja a Szputnyik-1 volt, amelyet 1957-ben állítottak pályára a szovjetek. Azóta sem kapott jobb magyarázatot a tapasztalt dokumentált rádió anomália. Ráadásul, ha egy ilyen eszköz talán arra vár, hogy az általa megfigyelt területtel kapcsolatot létesítsen, akkor maga a módszer is eléggé kézenfekvő.

Később sikerült is lefotózni a „Black Knight Satellite”-et. Egészen pontosan a Discoverer-8 1959-es felbocsájtásakor. Ekkor azzal a magyarázattal áltak elő az illetékesek, hogy a rejtélyes fotó nem mást ábrázol, mint a Discoverer-8 második levált fokozatát. A magyarázat nem valós. A Black Knight Satellitet később is sikerült lencsevégre kapni. Azt is tudni már, hogy a Discoverer műholdak valójában nem tudományos, hanem katonai célokat szolgáltak, mint az az 1992-ben a titkosítás alól feloldott Corona programból kiderült. Innen egyenesen következik, ha kikerül egy kép aminek nem kéne, akkor elindul a jól ismert terelés.

Share on Google Plus

About Farkas

    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése